Az a nagy büdös igazság, hogy amikor elkezdtem a kettlbell edzéseket májusban, kicsit lazítottam az étkezési fegyelmen, „úgyis keményen edzek” felkiáltással. Becsúszott egy-két buli is, volt mit ünnepelni a baráti társaságban, és hát lássuk be, az alkohol nem éppen a diéta leghatékonyabb támasza. Persze meló is van, stressz is van, meg új étterem a melóhelyemen, sok-sok finomsággal. Az élet mindent elkövet, hogy megnehezítse a dolgom. Meg is volt az eredménye, hiszen az elmúlt 5 hétben gyakorlatilag nem fogytam, a súlyom stagnál a 115 kg magasságában.


Mint az előző posztomban írtam, elhatároztam, hogy ez így nem mehet, ezért nagyon figyeltem arra mit eszek, és az edzéseken is igyekeztem a tőlem telhető legkeményebben dolgozni. Csütörtökön az egyik alapgyakorlatot a lendítést fűszerezte meg egy picit Albert, az instruktor, kezembe adta a 24 kg súlyt, hogy azzal végezzem a gyakorlatot. A 16 kg-os alapsúllyal már elég jól ment a gyakorlat, az ismétlésszám és az intenzivitás is egész jó saját magamhoz képest. A 24-es újra megtapasztaltatta velem azt, hogy milyen is az, amikor ki kell magunkból hozni a maximumot, kalapált a szívem, zihált a tüdőm, de nagyon jó érzés volt. Olyan amikor az ember azt érzi: „csinált valami”!

Az új lendület része az is, hogy végre intéztem időpontot Antropometria vizsgálatra, kedd reggel megyek a Honvéd sportegyesület sportlaborjába. Amint megvan a pontos testzsír százalék értékem, lehet pontos energia igényt számolni, amely alapján egy dietetikus segítségével összeállítható a megfelelő étrend. Pontosan ezt fogom csinálni. A laborban van dietétikai tanácsadás is, melyet igénybe fogok venni. Szóval amit eddig saját kútfőből, az interneten összeszedett információk alapján kezdtem el, azt most profi alapokra helyezem. Remélem meg lesz a hatása, rajtam múlik minden.

Szerző: Horasz  2009.07.04. 08:35 5 komment

Címkék: edzés elmélet gyakorlat kettlebell bikiniszezon

A bejegyzés trackback címe:

https://eletmodvaltas.blog.hu/api/trackback/id/tr441225784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aalbert · http://babzsak.blogspot.com/ 2009.07.04. 15:04:01

emlékeim szerint könyörögtél te azért a fűszerért :)
(mondjuk ez még nem hatna meg, de megy a swing ennyire, tehát hajrá!)

Horasz · http://horasz.blog.hu 2009.07.04. 21:44:25

MP-hez könyörögtem érte! Csütörtök este amikor a többiek párban TGU alapokat gyakoroltam, nekem pedig szabad program volt, akkor hoztad oda a terem másik végéből a 24-est:) De jó volt, remélem kedden is lesz swing és tabata a 8 órás csapatnak.

Kellemes hétvégét:D

H.

Jabba Light 2009.07.23. 14:36:03

Helló Horasz! Hogy állsz?
Mondj valami biztatót! :)
Üdv, Jabba Light

Horasz · http://horasz.blog.hu 2009.07.23. 22:30:14

Hétvégén lesz egy kis időm, írok majd. Történések vannak:)

Jabba Light 2009.07.24. 12:48:34

na, várom a fejleményeket, és kösz a segítséget.
süti beállítások módosítása