A hétvégém a totális punnyadásban telt, szó szerint leterített a tavaszi fáradtság. Se edzés, se főzés, se semmi. Kedden már vártam Albert fejmosását, amit meg is kaptam, ráadásul abszolulte jogosan, a fejmosás tkp. szolid dorgálás volt, mely arra figyelmeztetett, hogy a nehezen elért eredményeket, könnyű rövid idő alatt elveszíteni. Az edzés érdekes volt, a váll stabilitását erősítő gyakorlatok voltak, mondjuk a súlyzós résznél nekem konkrétan nem a vállam fáradt el, hanem a lumbális szakaszom, de az nagyon…
 
Az edzés második részében nyújtó, illetve FMS alapú javítógyakorlatokat csináltunk, például a videón Brett Jones által bemutatott „perecet”. Igazából nekem a kettővel ezelőtti gyakorlatot kellene csinálgatnom, mert nagyon kötöttek a vállaim. Hiába na, majdnem 20 éve foglalkozom informatikával….:) 
 
 
Cserébe írok nektek egy zseniálisan egyszerű és kalóriaszegény receptet. 
 
Hozzávalók:
 
  • 2 kanál olaj (lehet olíva vagy sima napraforgó is) – ez kb. 1 dl – 83 Kcal
  • 20 dkg gomba (lehet friss vagy akár fagyasztott, én a szüleimtől kapott fagyasztott vargányát használtam) – 82 Kcal
  • 12 dkg sertéskaraj (sovány), - ez gyk. 2 szelet, - 192 Kcal
  • 3 dl paradicsomlé (házi) vagy 1 kiskonzerv paradicsompüré. – 30 Kcal
 
Az olajon hirtelen megpirítom a két szelet húst, sózom, borsozom, majd rárakom a gombát. Amikor a fagyasztott gomba kiengedett, ráöntöm a paradicsomlét, majd fedő alatt addig párolom össze a dolgokat, amíg a hús meg nem puhul (pl. villával vágható). Finom, egyszerű, gyors és az egész 387 Kcal. Amennyiben 15 dkg párolt rizst eszünk hozzá az egész megvan 537 Kcalból és dugig laktunk.
 
Ma este akartam egy kis edzést csinálni itthon, de mire hazaértem, elpakoltam, elmosogattam, rendetraktam, el is fáradtam. Azért egy kis SMR-re jutott idő. 
Szerző: Horasz  2010.03.31. 20:49 3 komment

Címkék: edzés életmód diéta gyakorlat kalória kalóriaszámítás paradicsomos gombás sertésszelet kalória kalóriaszegény recept

A bejegyzés trackback címe:

https://eletmodvaltas.blog.hu/api/trackback/id/tr181885162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pukker 2010.05.10. 17:41:18

Horasz!
Mi a helyzet? Ne add fel!
A sportban az a legkeményebb, hogy akkor is cisnálni kell, amikor nincs kedv hozzá. Amikor nincs oidőd, egyébb bajaid vannak, sok a dolgod, bete a nagymama. Fejben kell ottlenni nagyon, abban a heti 5 órában.
Kis siker is siker, még akkor is ha kiröhögnek, hogy az semmi. Nem lehet mindenki világbajnok, az első lépés mindenesetre az, hogy magadat legyőzd.

Juci SFG · http://redpill.blog.hu/ 2010.05.10. 17:41:19

Melyik a kettővel ezelőtti gyakorlat, amit csinálgatnod kellene?

Csak a jegyzőkönyv végett: nem is biztos, hogy van összefüggés az informatika és a váll kötöttsége között. Én mondjuk nem vagyok informatikus, de ugyanúgy számítógép előtt ülök teljes munkaidőben szintén vagy húsz éve, és mégse kötött a vállam.
A vállmobilitás soxor alkati kérdés (is). Nagyon sportos fickókkal is megesik :)
Ettől még az egésznapos számítógépelőttvalóülés nem hasznos :)

Horasz · http://horasz.blog.hu 2010.05.10. 22:40:34

Pukker,

Jelentem élek, de csak kicsit, nagyon sok munka omlott az elmúlt időszakban a nyakamba, amire rájött még egy-két szomorú esemény. Múlt héten sajnos edzésre sem sikerült lejutni.

A héten azért már kicsit jobb lesz a helyzet, igyekszem majd updatelni is.
süti beállítások módosítása