Kilátás a Gellért-hegyről ma reggel.

A hét második felét elé csúnyán elkutyálkodtam, kezdődött azzal, hogy csütörtökön egyszerűen kivitelezhetetlen volt a napi ötszöri étkezés, egész délután elfoglalt voltam, az ebéd után kimarad az uzsonna, ráadásul este 9-ig elfoglalt voltam. Mivel már nagyon éhes voltam az este folyamán ettem egy meleg szendvicset, ami mellé lecsúszott két pohár sör. Amikor 21:30 körül hazaértem, eszembe sem jutott, hogy el kéne menni sétálni, annyira fáradt voltam. Pénteken ugyanez történt, azzal megfejelve, hogy rég nem látott barátokkal találkoztam, enni nem tudtam egészen este 10-ig, cserébe kétszer kellett koccintanom (szigorúan minimális mennyiséggel).

Valahogy annyira felpörgetett a tegnapi nap (péntek), amely számomra reggel 5 órás keléssel indult (gőzbe és masszíroztatni mentem), hogy nem nagyon akart véget érni. Egészen konkrétan egész éjjel nem aludtam, ma reggel elmentem bevásárolni az ebédhez, majd hazaérkezve kitaláltam, hogy majd az edzés biztos jól lefáraszt és tudok aludni, szóval felvettem a cuccaim, és irány a város. Boráros tér, Móricz Zsigmond körtér, Citadella, Szabadság-híd, Boráros tér volt az útvonal, azaz megmásztam a Gellért hegyet, nem is rossz időt menve. Csodálatos volt reggel az ébredező városta magasból figyelni, a Gellért hegyre menet gyönyörű környezetben, jó levegőn sétáltam. Még a zene lejátszom is kikapcsoltam, hogy halljam a madárcsicsergést. Viszont a tervem nem vált be, hiába gyalogoltam több mint 5 kilométert (meg ugye a szintkülönbség), nem dőltem ki. Hazaérve megfőztem (tojásos nokedli, friss fejes saláta), majd kb. 1 óra körül éreztem úgy, hogy most már le kell dőlnöm.

Nem is tudom mikor csináltam ilyet utoljára, 32 órát voltam fent egyhuzamban, régebben a munkámból (informatika) adódóan sokszor előfordult, a rekordom 56 egyfolytában munkával töltött óra. Mondjuk az már durva volt, a végén gyakorlatilag alig bírtam lábra állni, és a 30 fokos nyári hőség ellenére remegtem, mint a nyárfalevél annyira fáztam.

Elég sok dolog foglalkoztat az utóbbi időben, szerencsére nem az aggodalom emészt, hanem az előttem álló feladatok, lehetőségek kötik le a figyelmem, lehet emiatt pörögtem fel ennyire.

Holnap grillezés a barátokkal, hogy meglegyen az edzés reggel gyalog megyek el a Déli pályaudvarra (onnan indulunk), a menü nekem is megfelelő lesz, saláta, fehér húsok, gyümölcsök. Majd írok róla a másik blogomban.

Ez a zene nagyon jól jellemzi a szitut:

 

 

Szerző: Horasz  2009.04.18. 20:33 Szólj hozzá!

Címkék: video edzés gyakorlat bikiniszezon

A bejegyzés trackback címe:

https://eletmodvaltas.blog.hu/api/trackback/id/tr491073201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása